Fenntartható marketing - szubjektíven

Amikor kommentel egy dühös ember

A közösségi médián keresztül nem csak mi teremthetünk kapcsolatot a célközönségünkkel – a legkülönbözőbb okból mérges emberek is kapcsolatot teremthetnek velünk. Előfordul, hogy elégedetlen vásárlónk tesz panaszt nyilvánosan – és indulatosan -, de az sem ritka, hogy csak úgy jól megmondja nekünk a véleményét valaki, akivel tulajdonképpen még soha nem találkoztunk.

Tanulmányok szólnak arról, hogy akár átlagos temperamentumú emberek is képesek magukból teljesen kifordulva vitatkozni online fórumokon. Azon kívül, hogy az írásos kommunikáció során elmarad a hangsúlyok, vagy a metakommunikáció adta többletinformáció, így könnyű félreérteni egymást, sokan úgy érzik, hogy a képernyő mindent elbír, és olyasmit (és olyan stílusban) írnak le, amit személyesen, szemtől szembe nem vállalnának.

 Általában azt javasolják kommunikációs szakértők, hogy ne töröljük a negatív hozzászólásokat. Ha a kommentelő ügyfelünk, akinek konkrét sérelme van, érdemes felajánlani a közös megoldás megkeresését – de legalábbis elnézést kérni az őt ért kellemetlenségért. Ha a kommentelő csak úgy általánosságban ír valami negatívat (“Ti is csak lehúzzátok az embert!”), akár figyelmen kívül is hagyhatjuk a megjegyzését, esetleg (a Facebook-on) elrejthetjük. Ekkor csak a hozzászóló számára marad látható, a többi oldalunkra látogatónak nem jelenik meg. Ezzel elejét vehetjük a “Töröltétek a kommentemet, mi?” kezdetű újabb hozzászólásoknak, emberünk azt fogja látni, hogy sem mi, sem mások nem reagálnak a füstölgésére.

+1 tipp: ha úgy érezzük, egy hozzászólás hangvétele, szóhasználata vagy tartalma nem üti meg az elvárható legalacsonyabb szintet, tiltsuk le a hozzászólót – és ne nagyon mérgelődjünk miatta. Van ilyen.

+még 1 tipp: ha szeretnénk megnézni, hogyan kezelik a profik a nehéz kommentelőket, böngésszünk egy kicsit valamelyik mobilszolgáltató közösségi felületén.

Illusztráció: Pixabay

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!